VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


BERTALAN Károly
( Veszprém, 1914. november 13. - Budapest, 1978. augusztus 27. )

geológus, barlangkutató

A veszprémi piarista gimnáziumban érettségizett, a budapesti egyetemen szerzett tanári oklevelet, majd 1944-ben a Bakonybél és környéke ó-harmad kori képződményeinek vizsgálatából doktorált. Budapesten tanított, egyben a Nemzeti Múzeum geológus szakértője. A háború után ipariskolában tanár, 1950 után a Földtani Intézetben dolgozott, geológiai kutatásokat végzett. 1949-től a Középdunántúli Szénipari Központ geológusa, majd Várpalotán a Bányászati Kutatási és Mélyfúró Vállalat geológiai laboratóriumát vezette. Még az év őszén a Magyar Állami Földtani Intézet a bakonyi bauxitkutató munkálatokhoz irányította. 1961-ben megbízták a Földtani Térképtár felállításával, amelynek 1978-ig, nyugdíjazásáig vezetője volt. Nevéhez fűződik a fenyőfői és a kislődi bauxit-előfordulások feltárása. A geológia mellett a barlangkutatásra fordította minden idejét. Rhé Gyula buzdítására 1935-ben megszervezte a Magyar Turista Egyesület bakonyi osztályának barlangkutató csoportját. Évtizedekig gondozta kéziratban maradt országos barlangkataszterét. 1959 és 1962 között a Karszt- és Barlangkutatás c. lap szerkesztője. A veszprémi Tekeres-völgyi sziklaüreg kutatásakor fedezte fel az örvös lemming legdélibb előfordulását. A Bakony hegység barlangjai c. munkájában 57 különböző barlangot ismertet. Több szakmai szervezet vezetőségének tagja, folyóiratok és évkönyvek szerkesztője volt. Szakmai munkásságát 1964-ben a Hermann Ottó-emlékéremmel ismerték el.
  M.: Bauxitföldtani kutatások Magyarországon 1950–1954 között. = MÁFI évkönyv, 1957. – A magyar karszt- és barlangkutatás története évszámokban. Bp., 1977.
  I.: VERESS Márton: ~ emlékére. = VpMMK., 16. Természettudomány. Vp., 1981. – ÉfMTt., Bp., 1989. – Kertész. – RÚL II. köt. – ÚMÉL I. köt. – Varga.